A TeleMax mint több gyártó szerződött márkaszervize mindig a gyártó elvárásai szerint, és annak utasításai betartásával kell, hogy mindennapi munkáját végezze. A szerződések értelmében a garancia időtartama alá eső készülékeket, a szerviz az ügyfél számára díjmentesen kezeli, annak javítási költségét a gyártó téríti meg a szerviz számára. A szerviz érdeke az ügyfél készülékének egyszeri javítása, és nem annak elutasítása, azonban a gyártói utasítások betartása kötelező a márkaszervizek számára.
A készülék beérkezésekor rögzítjük a beérkező készülék adatait, annak külső állapotát, a vele érkezett tartozékokat, (mint akku, töltő, memóriakártya…), a gyártó által megkövetelt speciális adatokat, és a készülékkel bejelentett hibajelenségeket.
Az adminisztrációt követően azok egy antisztatikus csomagolást kapnak, mely elkíséri a készüléket a teljes javítási folyamat során. A szerviztérben speciális körülmények között, a kollégák a készüléket bevizsgálják, ellenőrzik a hibajelenségeket, és a belső állapotot. Ezt követően speciális eszközökkel, műszerekkel a technikus, illetve mérnök kollégák hibabehatárolást végeznek, mely során megállapítják a hiba okát. Szükség esetén elvégzik a javítást (szoftverfrissítés, alkatrész csere, speciális tesztelések, különleges tartalmak felhelyezése), majd a készülék egy kalibrálási folyamaton esik át, ahol annak minden belső paraméterét (RX, TX…) ellenőrzik, és kalibrálják. A kalibrációt követően a gyártók előírásainak, és a mobil készülékekre vonatkozó szabványban leírtaknak megfelelően, különleges eszközzel hardver tesztet készítenek a műszerészek, melynek egyetlen pontja sem lehet a megadott határértékeken kívül. A javítást, a kalibrációt, és a műszeres tesztet követően a készülék egy szeparált teszt csoportba kerül, akik a készülékek teljes végellenőrzését végzik. A teszt során a telefonok belső mérnök menüinek használatával, valamint a valós hálózatban SIM kártya segítségével is ellenőrzik a készülék minden egyes funkcióját (kamera, mikrofon, hangszóró, billentyűzet…). Amennyiben minden teszten megfelelt a készülék, és nem talált sem a teszt csoport manuális, sem a műszeres csoport hibát, úgy a készülék adminisztrációja, és annak speciális védőcsomagolása után, a beküldő pontra kerül visszaszállításra.
Amennyiben a készüléke garanciális (általában a garancia 1év a szolgáltató független készülékekre, 2 év az egyes szolgáltatóknál vásárolt készülékekre, de kérjük, érdeklődjön a vásárlás helyén, mert ezek ettől eltérhetnek) több lehetősége is nyílik arra, hogy a garanciát érvényesítse, és leadja javításra.
Amennyiben a készüléke garanciális (általában a garancia 1év a szolgáltató független készülékekre, 2 év az egyes szolgáltatóknál vásárolt készülékekre, de kérjük, érdeklődjön a vásárlás helyén, mert ezek ettől eltérhetnek) több lehetősége is nyílik arra, hogy a garanciát érvényesítse, és leadja javításra.
A garanciális javíttatáshoz szükség van érvényes kitöltött lepecsételt garancialevélre, vagy számlára, melyen a készülék beazonosítható. Ezen dokumentumok hiányában, a készülék garanciában nem javítható.
Cégünk a garanciális készülékeket csak abban az esetben tudja garanciális keretek között kezelni, ha vagy a garancialevél, vagy számla van a termékhez, melyen a készülék egyértelműen beazonosítható (IMEI szám és a vásárlás dátuma).
Ha nem találja a készüléke garanciajegyét, javasoljuk, keresse meg a gyártó által üzemeltett ügyfélszolgálatot vagy, a vásárlás helyét és kérje a garanciajegy pótlását.
Ezek a feltételek, szolgáltatóként, és értékesítőhelyenként változhatnak.
A készüléket, ahhoz, hogy javítani lehessen, be kell vizsgálni, és meghatározni, hogy pontosan mely alkatrészek cseréjére van szükség ahhoz, hogy azt úgy lehessen javítani, hogy a készülék a javítást követően, a meghibásodás előtti működési jellemzőket mutassa.
A bevizsgálást követően az elvégzendő tevékenységről, esetleges hibás alkatrészek cseréjének költségéről árajánlatot készítünk. Ennek költsége van, melyet a bevizsgálást megelőzően ki kell fizetni. Elfogadott árajánlat esetén, a bevizsgálási díj, a munkadíjból levonásra kerül.
A bevizsgálási díj átvevő pontonként változhat, így annak mértékéről javasoljuk, érdeklődjön a leadás helyén.
A készülékben tárolt adatok szervizeléskor elveszhetnek, ezekért nem áll módunkban felelőséget vállalni. Adatmentést egyáltalán nem végzünk.
Ha készüléke hibája engedi, javasoljuk a gyári adatkábel, vagy IrDa, esetleg Bluetooth eszköz (természetesen ez a készülék adottságaitól függ) és szoftver segítségével mentsen le minden adatot a készülékéről számítógépére, amit a javított készülékre szintén vissza tud tölteni.
Folyamatainkat tekintve, nincs lehetőség azonnali javításra, de törekszünk a mielőbbi elkészülésre.
Átvételkor ügyfélszolgálaton lévő kollégáink tájékoztatják a várható elkészülési határidőről, mely abban az esetben kitolódhat, ha készüléke javításához olyan alkatrészre van szükség mely adott időben nincs raktárkészletünkön. Ilyen esetben gyártói alkatrészszállítástól függ a javítási idő.
Telefon elkészüléséről, annak ügyfélszolgálatunkon történő átvehetőségéről SMS értesítést küldünk.
A szakszerviz a beérkezett készülékeket előzetes állapotfelmérésnek veti alá, majd egy bevizsgálásnak, mely során az ügyfél által nem észlelt vagy jelzett esetleges hibákra koncentrálunk. Amennyiben a bevizsgálás során, a készüléken olyan nyomokat, vagy jelenségeket észlelünk, melyek kizárják a garanciális körben végezhető tevékenységet, a gyártó visszautasíthatja a készülék díjmentes javítását, melyről a szerviz jegyzőkönyvet, és képi dokumentációt készít, és a továbbiakban csak fizetős keretek között tudja kezelni a készüléket.
A Telemax GSM Kft. ilyen esetekben gyártói utasításra nem végezheti el a telefon garanciális javítását, amit sajnos javítás nélkül kell visszaadnunk az ügyfelek részére.
Amennyiben az általunk kiadott jegyzőkönyvvel nem értene egyet, javasoljuk, forduljon a készülék gyártójának ügyfélszolgálatához, akik tájékoztatják arról milyen lépéseket tud tenni az ügy érdekében.
A szakszerviznek, hogy a készülék pontos hibáját a hibajelenség után megállapítsa, a készüléket szét kell szedni, hogy a hibát be lehessen határolni. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy a készülékben, a sérülés következtében beállt állapotváltozások még nagyobb hibát, esetleg teljes üzemképtelenséget eredményezhetnek. A készülék belsejében található esetleges érintkezési hibák, a technológiából adódó zárlatok, és azok okozta jelenségeket nem lehet kezelni, javítani, esetlegesen azokat ugyanolyan rosszra, állítani mint voltak.
Természetesen törekszünk a beérkezett állapot megtartására, de egy folyadék okozta sérülés óráról-órára rosszabbodhat, egy mechanikai sérülés a készülék megbontásával rosszabbodhat, melynek bekövetkeztére szervizünk nem tud felelőséget vállalni illetve a készülék további bekövetkező hibájáért sem.
Szervizünk csak és kizárólag javítással foglalkozik, így az ügyfelek cserével kapcsolatos igényeit nem áll módunkban teljesíteni.
Ha ilyen jellegű igénye lenne, javasoljuk, forduljon a készülék gyártójának ügyfélszolgálatához, vagy a vásárlás helyén érdeklődjön arról, hogy milyen lehetőségei vannak a csere igénylésére. Ha csereigénnyel érkezik hozzánk készülék, szervizünk annak hibáit kijavítja és a leadás helyére visszajuttatja.
Szervizünkben kereskedelmi tevékenységet nem folytatunk, ezért tartozék és alkatrész árusítást nem végzünk. Ha tartozékokat, és kiegészítőket szeretne vásárolni készülékéhez, javasoljuk, keresse fel a gyártó márkaboltját, vagy a gyári tartozékokat is forgalmazó szaküzleteket.
Csak és kizárólag gyári tartozékokkal használja a készülékét! A nem gyári tartozékok használatából eredő hibás működésért és ebből származó károkért a gyártó nem tud felelősséget vállalni.
A készülékeknek egyes hibajelenségei, több alkatrész meghibásodásából is eredhetnek. Egy hibajelenség nem feltétlenül ugyanannak az alkatrésznek a meghibásodása okozza, mely már cserélve lett. Az időszakos problémák nehezen kezelhetőek és javíthatóak. Ilyenkor több napon át tartó tesztelést kell végezni, hogy behatárolhatóak legyenek a hibajelenségek.
A mai készülékek némelyike már igen bonyolult, melyeknél egyes jelenségek nem feltétlenül jelentenek hibát, illetve nem minősülnek hibának, valamint a készülék, kezelési sajátosságai is lehetnek.
A készülékek hibáit okozhatják, alkatrész hibák, a készüléket működtető szoftver sérülése, egyes telepített alkalmazások hibás működése, vagy működtetése, a GSM szolgáltató hálózata, vagy akár a hálózat és a készülék kommunikációjának pillanatnyi „zavara” is, de előfordulhatnak egyéb tényezők is.